Amikor gólyaként beléptem az egyetem kapuján már akkor tudtam, hogy bizony szakmai gyakorlat nélkül nem lesz diplomám. Ezért a tudatalattimban, hogy hogyan fogom teljesíteni a tantervben előírt 3 hetet. Teljes állásban dolgozva ez egy cseppet sem tűnt könnyű feladatnak. Mint kiderült az aktuális munkahelyem (ahol az egyetem alatt dolgoztam) éppen ideális lett volna nekem arra, hogy a szakmai gyakorlatom teljesítsem és ezzel szépen a célvonalig, vagyis az államvizsgáig masírozzak. Valamiért mégis úgy éreztem hogy sajnos számomra ez nem kielégítő. Nem éreztem volna fair-nek saját magammal szemben, hogy megelégedjek a könnyebb úttal. Az nem én lettem volna. Ezért eldöntöttem, hogy ezt a 3 hetet én biztosan IGAZÁBÓL a szakmában fogom tölteni. Az a szerencse, hogy éppen az őszi félévre esik ez az időszak, így pont lehet a szürettel és a szőlőfeldolgozással kezdeni a gyakorlást. A következő dilemmám az volt, hogy ha ígyis-úgyis ki kell lépnek a munkahelyemről , (mert hát ennyi szabadság a világon nincs.) akkor miért ne mehetnék erre az izgalmas időszakra külföldre? Viszonylag hamar megérett bennem a döntés, hogy márpedig akkor én a szakmai gyakorlatomat valahol külföldön fogom eltölteni! Arról még szó sem volt, hogy Franciaországba sikerül gyakorlati helyet találni. Arról pedig álmodni sem mertem volna, hogy a Cotes du Rhone vidékén fogom tölteni a 2022-es szüretet.
Persze, amióta tudom, hogy megyek illetve amióta a dátum egyre közeleg azóta egyre többször merül fel bennem a kérdés: Vajon menekülök vagy pont ellenkezőleg arcátlanul bátor vagyok? Persze egyáltalán nem fontos, hogy cimkéket aggasszunk magunkra. Sokáig gondoltam, hogy a külföldre kültözés egyfajta menekvés vagy egy válasz reakció az elmúlt időszakban ért csalódásokra. Aztán hirtelen rájöttem, hogy hát egy nagyon nem így van. Igazából ez számomra egyfajta önmegvalósítás. Valahol olyan helyen szerettem volna tölteni a gyakorlatom, ahol biztos a szakami fejlődésem. Magyarországon sajnos az ilyen jellegű gyakorlatokért nem adnak fizetést, ezért még inkább külföld felé húzott a szívem. Meg lássuk be, azért ez egy hatalmas nagy kaland! Aki ezt meg meri lépni az szerintem fantasztikus dolgokat tapasztalhat az életben. Egy jó nagykanál bátorság kell hozzá és persze kitartás, elszántság. mondom mindezt úgy, hogy még itthon vagyok.
A pályázat, (amelyről korábban már írtam) adta meg a lehetőséget ahhoz, hogy külföldre tudjak menni erre az időszakra.Az biztos, hogy nagyon várom már hogy Augusztus 15.-én elinduljak afelé az életfelé, amelyre már egy ideje nagyon vágyom. Félek tőle, de bízom benne, hogy rengeteg élménnyel a bőröndömben térek majd haza.