Fiatalabb koromban sokat mondogatták nekem, hogy a változás jó dolog, illetve időről időre igenis szükségeünk van rá. Nem igazán hittem ebben a közhelyben sohasem! Tudatosan menekültem a változásoktól mindig. Aztán olyan 23 éves korom körül minden megváltozott. Hirtelen feszíteni kezdett a gondolat belülről, hogy valami mást is szeretnék kezdeni az életemmel a felszolgáláson kívűl. Lássuk be a vendéglátós életforma egy nagyon furcsa világ ha csak kívülről látod. Sokak számára érthetetlen mennyiségű munkaórák és annyi főnök, ahány vendég. Én mégis imádtam. Az embereket, a közös pillanatokat a kollégákkal, a kapcsolódásokat, a zsargonokat, melyeket csak mi értettünk és persze- nem tulsó sorban- azokat a történeteket, melyeken egy- egy házibuliban még ma is jót mosolygunk.
Sok helyen megfordultam az alatt a közel 7 év alatt, amíg a gasztronómia világában pezsegtem. Sok oldalát megtapasztaltam, és sok mindent kipróbáltam. Voltam barista, pultos, mixer, barback és felszolgáló is. (Legjobban a felszolgáló pizíciót szerettem, itt lehetett a legjobban kommunikálni a vendégekkel) Rengeteg helyen megfordultam, sok kollégával és mégtöbb főnökkel. Az azonban bizonyos, hogy mindannyian hozzátettek, ahhoz, aki ma vagyok és azon sikerekhez, melyeket ma már magaménak tudhatok. Hiszem, hogy a pofonok, amiket kaptam csak a javamat szolgálták.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Ott tartottam, hogy olyan 23 éves korom körül azt kezdtem érezni, hogy kicsit többre vágyom, mint az átdolgozott éjszakák és ünnepnapok. A sokmunkaórás környezet és az a fajta veszély, aminek folyton ki voltunk téve. Az érettségi után tanulmányaimat magyarszakon szerettem volna folytatni, de sajnos nem vettek fel a hőn áhított egyetemre. Ezért mondhatni végzettségem nem volt, csupán a közgazdasági érettségi. Illetve a tudat, hogy annyi minden érdekel, hogy nem igazán tudtam dönteni az irányt illetően.
A könyveket mindig is faltam, imádok beszélni (olyan ember nem született még meg, aki egy vita alkalmával le tudna győzni), a nyelvérzékem is elég jó, illetve szeretem a pszichológiát és a rejtélyeket. Az utam mégis egy olyan irányba vezetett, amire nem csak én, -de a barátaim- sem gondoltak volna sosem. Ez pedig a borászat!
És hogy miért mesélem el mindezt? Mert fontos, hogy a kezdetek is meg legyenek örökítve. A sors különös fintorának érzem, hogy egy olyan úton bontogatom a szárnyaim, amit évekig észre sem vettem.
2017-ben egy olyan étteremben dolgoztam- és ezáltal olyan emberekkel találkoztam,- ahol a boroké volt a főszerep. Óriási bor szortimenttel dolgoztunk, nekünk pedig meg kellett tanulnunk az összeset. Számomra ismeretlen szőlőfajta nevek, borvidékek, amik régiókra (?) vannak bontva. Azt hiszem talán nem elhanyagolható a történet szempontjából, hogy egy mukkot sem igazán értettem a kollégáimtól hallottakból. Nem még abból, ahogy ők kóstoltak. Gyümölcsöket, aromákat, savakat, TANNINT emlegettek. Borzasztóan frusztrált, hogy semmit nem konyítok ahhoz, amivel foglalkozom nap mint nap. Mivel szerettem ebben az étteremben dolgozni, tudtam, hogy muszáj lesz megtanulni. Ezért esténként az üzletvezetővel gyakoroltunk, kóstolgattunk és próbáltam a lehető legtöbb tudást magamba szívni.
Megtetszett. Nagyon is. Vonzott. Olvasni kezdtem a borokról, borászatról, technológiáról. Kóstolási jegyzetekről, borstílusokról és a világ olyan tájairól, akik hozzánk hasonlóan kedvelik eme nemes nedűt. A mai napig emlékszem, hogy az első bor, amiben a "bor jellegen" kívűl mást is felfedezni véltem egy Pannonhhalmi Főapátsági Hemina vörös volt. Tetszett. Sokáig forgattam a pohárban, sőt egész természetesnek tűnt a mozdulat. (Csendben megjegyzem, hogy azóta a vizet is forgatom...Szakmai ártalom volna?) Azt mondták a nálam jobban hozzáértők, hogy rengeteget kell kóstolni ahhoz, hogy magabiztosan jelenthessek ki megállapításokat a pohárban található italról. Nekem több sem kellett, órákat bújtam az internetet, hogy megtaláljam azt a helyet, ahol tanulhatnék a borokról. Majd egy fél évvel később találtam egy alapfokú tanfolyamot, ami nagyon kezdő szintről segít elsajátítani a kóstolást, a szakszavak jelentős részét és kicsit segít a Magyar Bor fogalmát megérteni. A tanfolyam elvégzése után sikeres vizsgát tettem, mellyel "borajánló" képesítést szereztem. Talán ez volt az az igazán meghatáoró pillanat, amikor tudtam, hogy az én utam bizony a bor lesz. Nem a sommelier vonal, hanem sokkal inkább a borász. Így hát teret adtam a lehetőségnek, hagytam, hogy az élet oda sodorjon, ahova való vagyok.
2019-ben beiratkoztam a MATE (akkor még SZIE) szőlész-borász mérnök alapképzésre. Ettől a pillanattól kezdve pedig nem volt megállás. Feladtam a vendéglátást és minden szabadidőmet az új hobbimnak (vagy sokkal inkább a szakmámnak) szenteltem. Minden lehetőséget megragadtam, hogy a szőlő vagy a bor tanulás közelében lehessek. Könyveket olvastam, dokumentumfilmeket néztem. A tudás pedig ragadt rám. A megfelelő embereknek köszönhetően egészen hamar megtanultam kóstolni. Gyorsan ráéreztem az aromákra és hogy hogyan fedezhetem fel egy- egy különlegesebb tételben is, azt ami kiemelkedővé teszi.
Az egyetemi évek igazán izgalmasan teltek. Nem csak azért, mert egy pandémia kellős közepén tanultam, hanem azért is, mert mindenben a lehetőséget kerestem. Lehetőséget arra, hogy még többet fejlődjek, még előrébb juthassak csupán az által, hogy mostmár hiszek a változás szükségességében....