A szüret végével valahogy megváltozott a hangulata a borvidéknek. A szüretelő kombájnok zaját nem hozza a hajnali szél, a villogó nem zavar bele a legmélyebb álmomba hajnali 4-kor és nem kúszik be a nyitott ablakon a porfelhő, amit maga után hagy. Most valahogy minden olyan csendes. Nem látok embereket szorgoskodni a szőlősorokban, nem látom a ládákat kipakolva a sorok végében és nem hallom a méhek döngicsélését a feldolgozóban. Most valahogy minden olyan más. A levegőben az ősz illata leng, az a füstös fajta, amit úgy szeretek. A hajnali hűs fuvallatban munkába menni már nem annyira mesés, mint a szüret alatt volt. Akkor szerettem korán kelni és mindennap izgatottan mentem a feldolgozó felé. Mondjuk, most is izgatott vagyok, hogy milyen lesz a munka, mert azt még mindig szeretem, de a hajnali vacogtató hideget koránt sem. Az utolsó szőlőbogyók beérkeztével a pincében egy más ritmust vettünk fel. Most az utókezelés időszaka van. Erjednek a borok, illetve azokat a tételeket fejtjük másik tartályba, amik már kierjedtek. Végleges formát adunk nekik, hogy a végén boldog szőlőből, ízletes borrá alakulva palackba tölthessük őket.
Ha belegondolok, hogy mennyit tanultam az elmúlt néhány hétben, akkor egy szó jut csak eszembe HÁLA. Rengeteg mindent köszönhetek az itt töltött időszaknak. Sokat fejlődtem. Szakmailag kétségtelenül, ebben biztos vagyok. De mondhatom, hogy emberileg is. És szépen lassan megtanultam lekűzdeni a világtól való félelmem. A végére ki tudja, még talán saját magamban is hinni és bízni fogok.
A napokban az utolsó shifteket töltöttük együtt a lányokkal, ugyanis ahogy az érkezésünk, úgy a távozásunk is különböző. Elsőként Daniela távozik, holnap repül Lisszabonba, ahonnan 7.-én majd Portóba, ahol egy újabb szemesztert kezd meg az egyetemen, szerencsére ebben már nincs szüksége az én asszisztenciámra. :D Nem voltunk öri-barik na… Van ilyen. Szemi, majd 11.-én megy tovább Portóba. Én pedig November 2.-án hagyom itt a Cotes du Rhone-t. Innen TGV-vel egyenesen Párizsba száguldok, ahol 3 napot töltök el saját magam társaságában. Azt hiszem, ez az utazás egy igazi önismereti út. 😊 Kell ennél több? Párizs után egy barátnőmmel fogjuk felfedezni Bordeux titkait, a borokon és a vidéken át. Szóval a legjavát az utazás végére hagytam. Mert Párizs nélkül biztosan nem megyek haza, és aki borász, az nem hagyhatja ki Bordeaux-ot sem 😉
Tehát a más-más időben való távozás miatt a hét a különböző nemzetek konyhájának felfedezésével zajlik. Mindennap más készít ebédet a brigádnak. Teganap Ecuador volt terítéken, ma a magyar konyha (és a magyar Furmint ugye :D ), holnap pedig Idiait eszünk. Szerdára pedig egy kis Canadai (Laurent unokaöccse) is befigyel. Bár a srác 19 éves és még az alapanyagok neveit sem tudja. Hát lehet éhesek maradunk aznap :D Mindenesetre jó ötlet kipróbálni más nemzetek konyháját, megismerni, hogy ők hogyan esznek és megtudni érdekes infókat róluk.
Mivel ma én voltam a soros a magyar konyhával ezért rizseshúst készítettem, amihez a magyar (!) Furmintot ittuk. (2018, Patricius borház). Az ebéd is jól sikerült és a bor is nagyszerű volt. Hiányoztak a magyar ízek és a magyar borok. Senki ne értse félre, a fűszereket Magyarországról hoztam. Úgy láttam, hogy a többiek is élvezik. Azonban sosem értették, hogy miért mondom a franciaborokra, hogy nekem kevés a sav. Hát azt hiszem, most megértették. A Furmintban 6,5 g/l sav volt, míg a francia borok legtöbbje 3-3,5 g/l savval rendelkezik. A Furmint hordós érlelést kapott, a Cotes du Rhone vidéken ez nem jellemző. Így össze sem hasonlítható Tokaj fehérborai a francia vörösökkel. De persze senki sem szeretné hasonlítgatni őket. 😊
Az elkövetkezendő 1 hónapban én még tanulok sokat a borok végső formájának kialakításáról. És közben dédelgetem tovább az álmaimat, hogy nem is olyan sokára, már ne csak az álmaimként, hanem valóságomként tudjam deffiniálni.
És ha már itt tartunk, talán mostmár többet is elárulhatok a jövőről. Nem titkolt szándékom, hogy a franciamódi után egy szüretet a tengeren túlon is eltöltsek. A következő, vagyis a 2023-as évjárat első felét Új-Zélandon tervezem tölteni. Ez persze még csak egy álom, de remek úton tartok a megvalósításában. Az első interjún már túl vagyok, ami úgy néz ki sikeres volt. 😊 A referencia levelemmel is sikerült meggyőzni őket, így most egy második video call-ban is beszélni fogunk. Bízom benne, hogy csak pozitív dolgokról. Ennél többet egyenlőre nem mondanék. 😊
Mindezek mellett pedig a saját vállalkozásomon töröm a fejem. Annyira mondja mindenki, hogy sokkal inkább vagyok vezető típus mint sem olyan, aki mások álmát valósítja meg. Őszintén… én is szívesebben dolgoznék a saját bizniszemben. De azt hiszem ennek a megvalósításához még sokat kell aludnom, és sokat kell fejlődnöm, de azt hiszem meg van az út, hogy merre mennék. Kezdetnek talán ez is elég, hiszen mindig az első lépés a legnehezebb. 😊