Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Huszonkettedik nap- Szeptember 5.

2022-09-11

Hétfő… Már sokszor megírtam, hogy mennyire nem szeretem a hétfőket, de ez a hétfő most valahogy teljesen másféle hétfő volt. Úgy keltünk fel reggel, hogy nekem az egy nagyon kellemes tudat volt, hogy tudtam: Szerdán haza repülök. Igaz, hogy csak 5 napra, de legalább kicsit itthon lehetek. A legjobb barátnőm esküvője miatt jöttem haza, hiszen tanú is voltam és szinte együtt is nőttünk fel.

Ez a hétfő rettenet hosszúra sikerült, nagyjából 16 órás shiftet nyomtunk le. Ennek egyrészt a szüret az oka, másrészt, meg az, hogy közbejöttek olyan nem várt problémák, mint például a tartály ajtajának kinyílása, illetve az itt való must mentés. Ezekkel a dolgokkal sajnos néha elég sok időt el veszítünk. Ez az eset úgy történt, hogy fejtettük át a tartályba a mustot, és az ajtón nem volt rajta a gumi tömítés, így a nyomás miatt az ajtó egyszercsak kinyílt vagy inkább kirobbant! A must pedig kifolyt, szerencsére ott álltunk a szivattyú mellett, így egészen gyorsan tudtunk reagálni a történésekre.

Volt egy tartályunk, amiben már ázott a szőlő a vörösborhoz, ezt le kellett fejteni. Bele a présbe ott lepréselni, majd egy másik tartályba belefejteni. Nehezítő tényezőnek sajnos ott volt az a pici kis nehézség, hogy bizony ez a tétel már erjedt. Ezért egy kicsit nehézkesebb vele dolgozni. Illetőleg a nehézkes része a dolognak az, hogy a fejtés rettentően időigényes, a prés eltakarításáról már nem is regélek, mert az sem túl gyors és egyszerű. Ezen részek a szakma kevésbé tetszetős oldalán állnak. De mint tudjuk valakinek bizony meg kell ezt is csinálni.

A nap azon részeiben, amikor épp volt egy pici időnk akkor a szokásos kovaföld szűrő ment a háttérben. Valamint a szőlő beérkezésére vártunk. A szüret már nagyon beindult. Eddig fehéret és rozét szüreteltünk, most jönnek majd a vörösek.

Egy-két dolog azonban biztos. Unatkozni nem fogok! :D A másik pedig az, hogy szeretem, amit csinálok.

Hozzászólások (0)