Már a középiskolában, sőt jól lehet, már sokkal korábban is felfedezték bennem többen, hogy szeretek is írni és némi tehetségem is akad hozzá. Emlékszem, korábban újságíró szerettem volna lenni, végül pedig mégis mérnök lettem. Bár a saját szakmámban is lehet sok mindenről írni, de ez picit mégis más.
Időről-időre szeretek azért így elmerengeni azon, hogy honnan hová érkeztem és mennyi minden történt velem azon a bizonyos útszakaszon. Ma épp egy ilyen elmélkedős pillanatomban vagyok. Bontottam egy üveg bort és azon gondolkozom: Vajon jól döntöttem? Vajon okosan választottam szakmát? Vajon jó ötlet külföldre menni? Mindig hittem a sors kezében, mindig is tudtam, hogy a dolgok okkal kerülnek az életünkbe. A lehetőségeket mindig kapjuk és csak mi dönthetünk arról, hogy élünk e velük. Azt azért fontos megjegyeznem, hogy ha az első lehetőséget nem fogadjuk el, de nekünk abból valamit meg kell tanulnunk akkor valahogy másképpen fogjuk megkapni ezeket a leckéket. Mára már egyre egyszerűbben látom a képletet. Kérdezz és az univerzum válaszol! Tudom, fellengzősen hangzik. Ha valaha is felmerült bennem a kérdés, hogy jó úton vagyok e, akkor mindig kaptam egy következő lehetőséget az élettől, ami így vagy úgy, de megerősített abban, hogy amit csinálok az jó.
Az egyetemre való beiratkozás után felvettem egy másfajta attitűdöt, átértékeltem sok dolgot és eldöntöttem; MÁRPEDIG ÉN EZT AKAROM CSINÁLNI. Hamar ráállt a szám, hogy szőlész-borász mérnöknek tanulok, hamar lettek a szakmán belül ismerőesim, barátaim, mentoraim. Gyorsan kialakult a saját borízlésem és mindaz, amitől én hamisíthatatlanul ÉN leszek. Semmi nem változott a diplomával sem, csak a hitem. Még erősebb mint valaha, és magabiztosabban veszek le egy palackot a polcról. Persze a nagy hiperekben velem is előfordul, hogy rosszul választok, de azt hiszem ez egy életen át tartó tanulás.
Ha újra kezdhetném, akkor bármit másképp csinálnék e? Valószínűleg nem, mert akkor már nem az lennék, aki ma vagyok. Rengeteg tervem van a jövőre nézve, és remélem, hogy néhány tervembe egy-két pincészet is a segítségemre tud majd lenni. Most egy kis időre a tengeren túlról folytatom a blogom, és adok magamról szakmai életjelet, de egy biztos: Nem abbahagyjuk a magyar borászkodást, hanem csak mást is tapasztalok, hogy amikor majd visszajövök még magabiztosabban és még profibban nyissam ki azt a bizonyos pinceajtót, ahol a jövőben dolgozni fogok.
Addig pedig ne feledjétek: Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk! Cheers! :)