Biztosan mindenkitől megkérdezték kisgyerekkorában, hogy mi szeretne lenni, ha felnőtt lesz. Tőlem is számtalanszor kérdezték, magamat ismerve pedig minden egyes alkalommal valami más mesterséget kerestem magamnak, ami a hőn áhított sikert meghozta volna nekem véleményem szerint. Álmodoztam fodrászról, légiirányítóról, fogtechnikusról és sok sok minden olyanról is biztosan, amire már nem emlékszem. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy szőlész-borász mérnöki végzettségem hozza meg számomra az igazi sikert!
Egyszer valaki azt is megkérdezte tőlem, hogy számomra mi a siker? Nehezen tudtam megfogni a kérdést és sokáig forgattam, ízlelgettem magamban, hogy valójában tényleg mi a siker... A napok, hetek, hónapok, évek pedig könyörtelenül pörögtek. Én pedig, ahogy egyre idősödtem egyre inkább vágytam a sikerre. Ma már azt gondolom, hogy ez egyfajta elismerés iránti vágy volt sem mint siker éhség. Emlékszem sok időt töltöttem azzal, hogy megfogalmazzam, hogy mitől érezném magam sikeresnek, vagy egyedinek, másnak mint az átlag. Néztem a körülöttem számomra sikeresnek tűnő barátaim és kollegáim, és hirtelen észrevettem valami nagyon lényeges dolgot rajtuk. Nem hajszolták görcsösen a sikert, csak olyan dolgokat tettek, amiket valójában meg akartak tenni, csak azt csinálták, amivel tudtak azonosulni és amiben hinni tudtak. Akkor értettem meg, ez a siker. Próbáltam én is felvenni ezt a fajta gondolkodást. Bevallom nem ment könnyen, már csak azért sem, mert külső ráébredés volt ez számomra, nem pedig ez ösztönösen, belülről jövő érzés. Így hát kerestem valamit, amiben úgy éreztem, hogy tudok hinni. 2019-ben beiratkoztam az egyetemre. Ma pedig diplomás szőlész-borász mérnökként mondhatom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. S bár az út verejtékkel van kikövezve, de azt hiszem ki merem jelenteni, hogy sikeresnek és egyedinek érzem magam. Merem vállalni a véleményem minden körülmény között és pontosan látom magam előtt azt az utat, amit szeretnék bejárni újdonsült szakmámmal kézenfogva. Hiszen egymást támogatva határ a csillagos ég.
A végzős év volt az, ami igazán meghozta a keménymunkám gyümölcsét. Pályázatot nyertem, külföldi munkalehetőséget kaptam, és most készülök életem egyik legnagyobb kalandjára Új- Zélandra. Nem mondom, hogy nem félek, de nyugtat a tudat, hogy az élet a komfortzónán kívül kezdődik.
Nagy utat tettem meg mire idáig eljutottam. A keddi államvizsga pedig lezárt egy korszakot. A tételek kihúzása után bevallom, nem csak a kezem és a térdem remegett, de minden egyes porcikám. A nagy izgalomra kaptam is 2 cl pálinkát a vizsgaelnöktől, mondván: „Ennyire nagy izgulással, nem lehet vizsgázni”. 2 tételt kellett húzni, szőlészet és borászat témakörben. Természetesen úgy voltak összeállítva a témakörök, hogy szinte az egész 3,5 éves tananyagot lefedje. Szőlészetből a szőlő éves biológiai ciklusát és életszakaszait húztam. Borászatból pedig a malolaktikus fermentáció biológiai alapjait és szabályozását. (almasav bontás) A kidolgozás nem tartott sokáig, viszonylag hamar sikerült papírra vetnem gondolataimat. Ki tudja? Talán épp a pálinka segített. A felelésnél már remegett a hangom és nehezen találtam a szavakat. A kérdéseknél meg egyenesen rettegtem, hogy nem fogom tudni, de végül szerencsére sikerült kimakognom, amit megtanultam.
A tételek felmondása után következett a szakdolgozat védése. Tulajdonképpen egy előadást kellett tartanom a szakdolgozatom megírásáról. A témaválasztásról és a kivitelezésről.
Ezt követte az eredményhirdetés egy óra múlva. Hosszú egy óra volt, mit ne mondjak. Végül azonban mind három részre 5-öst kaptam. Nagyon örültem és úgy éreztem, hogy na ez a sikerességem igazolja. Azt, hogy jó szakmát választottam és okos döntés volt elkezdenem az egyetemet annakidején. Immár diplomás szőlész-borászként folytatom a karrierem. Visszagondolva annyira tényleg nem nehézkes egy államvizsga.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített elérni ezt az óriási sokszor reménytelennek tűnő álmot. Hatalmas köszönettel tartozom a szüleimnek, akik mérhetetlen türelemmel és fáradhatatlan bíztatásukkal végig mellettem álltak. A testvéremnek, aki sokszor jobban hitt bennem, mit én saját magamban. A barátaimnak, akik türelmükkel mindig biztosítottak róla, hogy a közösprogramok megvárnak, a vizsgák fontosak. És sosem engedték, hogy feladjam, amit elterveztem. A kollégáimnak, akik szakmai hozzáértésükkel egyengették a pályám nem csak az elején, hanem a közepén és mind a mai napig is. Hálás vagyok a szakmai vitákért, amiket vívtunk, hiszen ezekkel fejlődtem és tanultam. Köszönöm a tanáraimnak és az egyetemnek, hogy lehetőséget és segítséget kaptam diplomám megszerzéséhez.
Általában köszönetnyilvánításainkban mindig másoknak köszönjük meg. Én azonban, most egy kicsit magamnak is meg szeretném köszönni, mert bár rengeteg külső hatás ért, hogy végig csináljam, de én voltam az, aki igazán akarta, minden nehézség és viszontagság ellenére. Azt hiszem, mostmár semmi nem állíthat meg. Ez nekem már siker. És kitudja, egy szép napon még a saját vállalkozásom is megszületik. Egyenlőre most még csak dédelgetem ezt a tervem.